Tokaj a „Holnap városa”

A Holnap városáért díjat kapta meg Tokaj. Az elismerést a művészet, a kultúra és örökség megőrzéséért kategóriában kapta, Észak-Kelet Magyarországon egyedül.

A Pest Megyei Önkormányzat dísztermében megtartott átadóünnepségen kiemelték, a díjazott települések és cégek mind sokat tesznek azért, hogy az adott kategóriának megfeleljenek, így településük fenntartható, környezetbarát vagy éppen kulturális és örökségvédelmi területeken folyamatosan jól teljesít.
A díjat 2013-ban alapították, az előző évben közel hatvanan jelentkeztek a címre. Az ünnepség megnyitóján Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, korábbi nemzeti erőforrás miniszter azt mondta, fontos hogy a város vagy közösség valamennyi tagja magáénak érezze a díjat.
Az átadón Takács Andrea, az Atlantis Press Kft. ügyvezetője a tokaji díj kapcsán kiemelte, a város kivételes természeti adottságokkal rendelkezik és a világ első zárt borvidékén, a világörökség részén elsősorban a borkultúra és a termelés megőrzésének stratégiája áll a középpontban. Hozzátette, mindez megnyilvánul az oktatásban, a rendezvényekben.

A díjjal járó „Holnap városa” címet három éven át használhatja Tokaj. A kitüntetést Posta György polgármester vette át Némethy Sándortól, a bíráló bizottság tagjától, a Göteborgi Egyetem docensétől.

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!
Skip to content