A tábor megnyitóján Éltető Péter mester köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, örül neki hogy már hagyományosnak mondható a nyári kurzus és bízik benne, hogy egyre több fiatalnak tudnak segíteni a küzdősportok ezen ágában. Hozzátette, van rá esély hogy a thai boksz olimpiai sporttá váljon, a nemzetközi szövetségekkel ők isbazon dolgoznak, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon.
Az edzőtábor fővédnöke Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a megnyitón elmondta, köszönet illeti a szervezőt, Éltető Pétert, hogy évről évre megrendezi a tábort. Kifejtette, azok akik itt vannak azért dolgoznak, hogy ez a sportág minél népszerűbb legyen és az elkövetkezendő négy napra eredményes edzéseket, felkészülést és persze egészséges izomlázat kívánt a sportolóknak.
Edzőtábor jövőre is lesz és a tervek szerint egy amatőr küzdősport gálával zárnák majd a tréning sorozatot. A megnyitón a szervezők köszönetet mondtak a támogatóknak (Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata, Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Hotel Kelep, HegyaljaInfo, Majoros Birtok Tarcal, Angyal Borászat, Szigetközi Friss Víz, Agroforg Kft., 4Figtht Sportszergyártó) azért, hogy a nemzetközi szintű tábor létre jöhetett.