Az összefogást és annak eredményét hangsúlyozta Posta György polgármester az átadási ceremónián. A felújítás annak a munkának a hatására kezdődött el, hogy a város egy önkormányzati képviselőkből és civilekből álló fórumot hozott létre, amely a Tokajban problémaként jelentkező hatalmas kamionforgalmat hivatott kezelni. A rendszeresen megtartott üléseken a rendőrség illetve a közútkezelő munkatársai is részt vettek, a részleges tehermentesítés mellett így tudták elérni az út felújítását is. A városvezető hozzátette a Magyar Közút Zrt. döntéshozói átérezték az ügy fontosságát és idő előtt elkezdték a rekonstrukciót és viszonylag rövid idő alatt el is készültek a munkával.
Csökkent a zajterhelés
A kivitelező 2,8 kilométeren újította fel a tokaji szakaszt. Az útalapig felbontották a burkolatot és 1600 köbméter aszfaltot használtak fel a munkálatok során. A másfél hónapos rekonstrukció során a teljes szakaszon kitisztították a csapadékvíz elvezető csatornákat és több mint ötven aknafedőt cseréltek ki kisebb zajhatással járóra. A tartós útburkolati jeleket azonban nem festették fel az időjárás miatt, jelenleg ideiglenes festés van, a végső verziót jövő év tavaszán festik.
Mikesz Csaba a Magyar Közút Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese beszédében köszönetét fejezte ki a városlakóknak a türelmükért, amit a felújítás során tanúsítottak.
Régi ügy
A szakasz felújítása már évek óta égető probléma a kamionforgalom okán – hangsúlyozta Koncz Ferenc ünnepi köszöntőjében. A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke azt mondta, a két város ugyan azon a problémán osztozik és reméli, hogy a szerencsi átkelési szakasz felújítása is elkezdődik jövő év áprilisában.
– Nem maradhat el a 37-es számú főút kétszer két sávosítása, remélem hogy a következő projekt ennek a kérdésnek a megoldása lesz. Minden érintett településnek illetve az ott élőknek rendkívül fontos ez a kérdés – emelte ki Koncz Ferenc.
A 38-as számú főút városi szakasza mellett önkormányzati utakais megújultak Tokajban az ősz végén. A tíz utcára több mint 100 millió forintot költöttek, a beruházás során olyan szakaszt is aszfaltréteggel tudtak fedni, amelyen korábban még nem volt szilárd burkolat.