205. oldal
Cserélik a szalagkorlátot
2017. március 21.  
Megkezdte a Magyar Közút Zrt. a szalagkorlátok cseréjét a Bodrogkeresztúri úton. A korlátok rossz állapotát még január végén jelezte levélben Posta György polgármester Szilvai József Attilának, a Magyar Közút megyei igazgatójának.
Global Run – Egy gimnáziumnyi diák futott
2017. március 20.  
Mintegy hétszázan vettek részt azon a jótékonysági futáson, amit a Tokaji Ferenc Gimnáziumban szerveztek. Az akció célja, hogy felhívják a figyelmet a süket-néma nők és gyerekek ellenei erőszakra és zaklatásra. Világszerte 16 helyszín vett részt a kezdeményezésben, aminek életre hívója az ausztrál Rob Colin, aki 2005-ben egy évig tanított önkéntesként Tokajban.
A forradalomra emlékeztek
2017. március 15.  
A hagyományoknak megfelelően a Klapka emléktáblánál tartott megemlékezéssel kezdődött a március 15-i ünnepség Tokajban.
„Menjünk világgá…” – Tokaj a belföldi díszvendég
2017. március 09.  
Tokaj lesz a díszvendég a miskolci Utazási Kiállítások. A március 17-18. között megrendezendő programnak az ITC székház ad helyet, ami ingyenesen látogatható.
A hölgyeket köszöntötték
2017. március 09.  
Nőnapi ünnepséget tartottak a Paulay Ede Színházban. A Családsegítő szolgálat és a Kulturális és Konferencia Központ közös szervezésében a nemzetközi nőnapon köszöntötték a város hölgyeit.








