Motivációs turné Oláh Gergővel

A Tokaji Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban vendégeskedett Oláh Gergő. Az X-Faktor harmadik szériájának győztese közép­iskolás gyerekeknek szánt Törj ki a csendből című motivációs turnéjának keretein belül látogatott Tokajba.

Az énekes a fiataloknak előadásában arról beszélt, hogy szegény sorsból is ki lehet emelkedni. Saját példáján keresztül mutatta be azt, hogy tehetséggel, munkával és persze egy kis szerencsével sikeres lehet az életben.

– Ahová ellátogatok, ott többnyire hányatott sorsú, céltalan gyerekek élnek. Első­sorban nekik szeretnék segíteni. Azt gondolom, nincs olyan ember, akiben ne lenne tehetség. Meg akarom mutatni nekik, hogy hogyan találják meg azt a valamit, amiben a legjobbak, amihez van érzékük. Ehhez kapcsolódik az előadások mottója: ott van benned a tehetség, mutasd meg, hogy azt feleljék, büszke vagyok rád! Nagyon boldoggá tesz, hogy el tudom érni a fiatalokat és segíteni tudok nekik, hiszen még előttük áll az élet. Ha a több ezer gyerekből csak tíz azt mondja, hogy valóban igazam van és elkezd komolyabban gondolkodni, megkeresi önmagát, megváltozik a gondolkodásmódja, megerősödik és hinni kezd magában, akkor már sikert értem el – nyilatkozta korábban a Nógrád megyei hírportálnak a kezdeményezésről az énekes.

Oláh Gergőt a turné tokaji állomására Illés Kornél a Hit Gyülekezetének salgótarjáni vezetője is elkísérte.

fotók: Tóth Dávid

Ossza meg ismerőseivel!

Oldal nyomtatása
NAPTÁR
Hírek
SZÁLLÁSOK
Szálljon meg Tokajban a lehető legkedvezőbb árakon!
Skip to content